Leírás
Összetevők
Adagolás
Vélemény (0)
Csomagajánlatunkban kedvezményes áron érhető el alábbi két termékünk:
Vegán Kollagénserkentő kapszula
A kollagén az emberi szervezetben leggyakrabban, legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje, melynek feladata a bőr, a csontok, a fogak és az izmok, illetve inak, tartószalagok felépítése. Hiányában mozgásszervi és egyéb betegségek léphetnek fel, az öregedés természetes folyamatainak látható jelei pedig felerősödnek.
Néhány fontos tudnivaló a kollagénről:
- A szervezet természetes módon, önállóan is képes előállítani. Egyes nagy terheléssel járó életszakaszokban – például intenzív sportolás, babavárás, vagy extrém stressz – esetén azonban hozzájárulhat a test és a mozgásszervrendszer egészségének fenntartásához is.
- Az életkor előrehaladtával a megtermelt kollagén mennyisége csökken, melynek következtében a szövetek megereszkednek, az arc petyhüdté válhat, a ráncok elmélyülhetnek, a bőrregeneráció pedig lelassulhat. (A közhiedelemmel ellentétben utóbbi nemcsak esztétikai, hanem immunvédelmi problémák kialakulásához is vezethet.)
- A kollagéntermelés természetes redukciója jellemzően a menopauza környékén éri el egyik csúcspontját. Ez elősegítheti, illetve felerősítheti a medencefenéki izomgyengeség, valamint a süllyedéses nőgyógyászati panaszok tüneteit.
- A szervezetben található kollagén mennyisége befolyásolja a sebgyógyulás és a szervi rehabilitáció folyamatát is.Bővebben a termékről ITT
Vegán és organikus fehérje komplex
A fehérje a mindennapi táplálkozás egyik alapvető tápanyaga, amely fontos szerepet játszik a szervezet szöveteinek felépítésében és fenntartásában. A hagyományos, állati eredetű fehérjeforrások – például a tejsavófehérje – sokak számára jól bevált megoldást jelentenek, ugyanakkor nem minden életmódba vagy étrendi igénybe illeszthetők be.
Rizs, Kender és Borsó fehérje Komplex
Az Organic & Vegan Protein Complex erre kínál tudatos alternatívát: kizárólag növényi eredetű, organikus fehérjékből áll, így kiváló választás lehet vegán étrendet követőknek, tejfehérjét kerülőknek, valamint azok számára is, akik szeretnék csökkenteni az állati fehérjék arányát az étrendjükben.
Egy adag (25 g) közel 19 g növényi fehérjét biztosít, miközben alacsony cukor- és szénhidráttartalmú. Ízesítetlen formulája lehetővé teszi, hogy a fehérje természetes módon illeszkedjen a mindennapi receptekhez, anélkül, hogy dominálná azok ízvilágát.
✔ 100% növényi, vegán összetétel
✔ Organikus fehérjeforrások kombinációja
✔ Ízesítetlen, hozzáadott cukor nélkül
✔ GMO- és szójamentes
✔ Italokhoz és ételekhez egyaránt felhasználható
Bővebben a termékről ITT
Összetevők:
Vegán Kollagénserkentő kapszula – Összetevők:
Coll-egan® szabadalmaztatott keverék, HPMC növényi cellulóz (kapszulahéj), hialuronsav.
Hatóanyagtartalom a napi adagban (3 kapszula):
| Aktív összetevők | Mennyiség | NRV%* |
|---|---|---|
| Coll-egan® szabadalmaztatott keverék: | 2000 mg | ** |
| - L-glicin (530 mg) - L-hidroxiprolin (320 mg) - L-glutaminsav (315 mg) - L-alanin (235 mg) - L-arginin hidroklorid (220 mg) - Acerola keverék (220 mg) [dikalcium-foszfát, C-vitamin (aszkorbinsav) 45 mg | 56% NRV*, trikalcium-foszfát, acerola gyümölcspor, karobpor, csomósodást-gátló anyag: szilícium-dioxid] - Bambusz kivonat (140 mg) - L-prolin (20 mg) | ||
| Hialuronsav | 100 mg | ** |
%NRV: felnőttek számára ajánlott napi beviteli referenciaérték %-a
** a napi ajánlott mennyiség nincs meghatározva
Vegán és organikus fehérje komplex – Összetevők:
organikus növényi fehérjék keveréke (rizsfehérje 50%, borsófehérje 25%, kenderfehérje 25%).
| Tápanyag | 100 g-ban | 1 adagban (25 g) |
|---|---|---|
| Energia | 1689 kJ / 404 kcal | 422 kJ / 101 kcal |
| Zsír – amelyből telített | 4,1 g 1,1 g | 1,0 g 0,3 g |
| Szénhidrát - amelyből cukor | 2,6 g 1,0 g | 0,7 g 0,3 g |
| Rost | 6,0 g | 1,5 g |
| Fehérje | 75,6 g | 18,9 g |
| Só | 0,66 g | 0,17 g |
| Aminosav | mg/adag (25 g) |
|---|---|
| Alanin | 607 mg |
| Arginin | 1083 mg |
| Aszparaginsav | 1199 mg |
| Glutaminsav | 2211 mg |
| Glicin | 525 mg |
| Prolin | 567 mg |
| Szerin | 638 mg |
| Tirozin | 432 mg |
| Cisztin | 196 mg |
| Hisztidin | 292 mg |
| Izoleucin | 549 mg |
| Leucin | 1334 mg |
| Fenilalanin | 1065 mg |
| Treonin | 454 mg |
| Lizin | 604 mg |
| Valin | 599 mg |
| Metionin | 414 mg |
| Triptofán | 127 mg |
Allergén információk: halat, rákféléket, mogyorót és dióféléket is feldolgozó üzemben készült.
Adagolás:
Vegán Kollagénserkentő kapszula – Adagolás:
Napi 1×3 kapszula bevétele javasolt. A legjobb eredmény elérése érdekében ajánlott a kapszulákat étkezések előtt 20-30 perccel egy pohár vízzel bevenni, ha az orvos másként nem rendeli.
Figyelmeztetések: Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Használat előtt konzultáljon orvosával, ha ön terhes vagy szoptat, ha súlyos betegsége van, vagy vényköteles gyógyszereket használ. Azonnal hagyja abba az étrend-kiegészítő fogyasztását, amennyiben nem kívánt tünetet tapasztal. Gyerekektől gondosan elzárva tartandó!
Allergén információ: halat, rákféléket, mogyorót és dióféléket is feldolgozó üzemben készült.
Vegán és organikus fehérje komplex – Adagolás:
Elkészítési javaslat:
Keverj el egy adag (25 g) port 200 ml hideg vízzel vagy növényi tejjel, és fogyaszd bármely napszakban.
Az Organic & Vegan Protein Complex sokoldalúan használható: gazdagítsd vele a reggeli smoothie-dat vagy a kedvenc kásádat, de sütéshez is remek alapanyag, például palacsintába, süteménybe, vagy akár kenyérfélékbe. A csomagban található adagolókanál a kimérést segíti, a pontos adagoláshoz mindig használj digitális gramm mérleget.






